Copy
Karácsonyi levél, évösszegzés szeretettel :)
2019.

Kedves Szentjánosbogár! Kedves Szülő!
Az idei adventben is ebben a formában fordulunk hozzád, hogy beszámoljunk az év eseményeiről, jövő évi terveinkről, és egyúttal kérjük és megköszönjük támogatásod ezek megvalósításában.

2019-ben is mennyi jó hír!

Lelki Napjainkon
melyekben több, mint ezer bogár, közülük 907 gyermek és fiatal fordult meg: Bükkzsérc, Csömör, Dunaharaszti, Egyházaskozár, Jászjákóhalma, Mezőtúr, Miskolc, Nyékládháza, Rád, Taksony és Újszeged
vendégszeretetét élvezhettük.  Részletesebb beszámoló itt olvasható. 
Fotó: Vörös Annamária

Rajzást szerveztünk Budapest mellett, a helyiek segítségével Pécsett is. Megrendeztük a tavaszi és őszi Bált; Vezetőképzőt tartottunk; osztályfőnökök hívására 6 alkalommal iskolai 2-3 napos lelkigyakorlaton szolgáltunk összesen 162 fiatalt; valamint Bogármiséket, jótékonysági Irodalmi Zenés Estet, Városjátékot, 20 csapat részvételével 20. alkalommal Métabajnokságot szerveztünk. Újra volt vezetői lelkigyakorlat és megrendeztük a 2. és 3. lelki napot is. 

Számos régi és új kezdeményezés valósult meg általatok: pl. Röplabda kupa, Társasozás, Korcsolyázás, Jezsuita nyolcas köré szervezett találkozások, Szentjánosbogár FC...köszönjük azoknak, akik hajtják előre ezeket!

Készül az új Játékoskönyv is egy lelkes csapatnak hála és ennek kapcsán volt idén több tesztelő alkalom is. Reméljük, nyáron már kézben foghatjátok majd!

Emellett a klubélet is zajlik, sok összefonódással és egyéni kezdeményezésekkel, szervezésekkel, lelkigyakorlatokkal telt az év. Nagy örömünkre az idei évben is több új klub alakult, akik a Párbeszéd Házában leltek otthonra.
Lelkiség
2018. szeptemberétől Koronkai Zoltán lett a Szentjánosbogár közösség lelki vezetője, amely szolgálatot az Inigo csoporttal közösen látja el. Gyertek, ismerjétek meg őket személyesen is a lelki programokon, és hagyjátok, hogy közelebb vezethessenek Istenhez. Olvassátok el Zoli év végi levelét. 
Szentjánosbogár az Instán!
A 2017 tavaszán elindult a Bogár Instagram oldala továbbra is dübörög. Kövess minket, hogy képben legyél az aktualitásokról! Csatlakozz a 664 követőnk mellé :)  #szentjánosbogár #bogárinsta
Költözés, új iroda
Szeptemberben új, nagyobb helyre költöztünk házon belül, bár a megközelítés már könnyebb a Mária utca 25 felől. Gyertek, látogassatok meg minket, ha még nem tettétek! Szeptember végén a hely szentelése is megtörtént.

Köszönjük  szépen!

Adó 1%
Idén is szép összeg jött össze: 271 főtől 1.107.088 Ft felajánlás érkezett a 2018. évi adó jóváírásokból. Hálásan köszönjük, hogy minket választottatok és másokat is bátorítottatok erre!
Sikeres AdjukÖssze kampány!
Segíts hogy Bogarazhassunk adjukössze kampányunk is lezárult ősz elején. A végösszeg 665.191 Ft ami 41 támogató közreműködésével gyűlt össze. Köszönjük! 
Fotó: Vörös Annamária
Irzen
Hálásan köszönjük mindenkinek, aki eljött, segített decemberben, a fellépőknek, szervezőknek! És mindazoknak, akik adományoztak: 96.440 Ft érkezett az est alatt tőletek!
Nagy öröm számunkra, hogy folyamatosan növekszik azok száma is akik havi egy ebéd árával (1000 Ft) illetve napi egy túró rudi árával (havi 3000 Ft) vagy ettől eltérő összeggel rendszeres banki átutalást állítottak be, ami költségvetésileg nagyon jól tervezhető. Programjaink egyik alapfilozófiája, hogy alkalmat kell teremteni a jócselekedetekre, itt is ezt szeretnénk: ha most belül egy hang azt súgja, hogy ez a közösség olyan erős, hogy saját erejéből ennyi programot szervez, akkor én havi 1-2 ebéd árának átutalásával az ügy mellé akarok állni, rajta! Ez is egy lehetőség a jóra. Hiszünk abban, hogy az adja a legtöbbet, aki nem a feleslegéből ad, ezért az összeg nagysága lényegtelen, a hangsúly a tevőlegességen van. Minden adomány ahhoz segít, hogy minél több gyerek vehessen részt lelki napjainkon, programjainkon ami a közösségünk alapcélját szolgálja (keresztény hit átadása, közösségépítés).
 
Szentjánosbogár KHE - CIB Bank: 11100104-18689156-35000008

Töretlenül előre!

Töretlenül előre! - Természetesen jövőre is lesznek Lelki napok, melybe szeretettel várjuk családjaitoknak, ismeretségi körötöknek fiataljait is! Amennyiben értéket látsz abban, hogy a fiatalok hitükben megerősödve, világítva kerülnek vissza a plébániáikra, kínáld fel a bogártáborok lehetőségét a helyi hitoktatóknak, hogy még több hittanos ismerhesse meg pedagógiánkat, programjainkat. Annak érdekében, hogy a rászoruló gyermekek is minél nagyobb számban vehessenek részt táborainkban tavasszal ismét AdjukÖssze kampányt indítunk, melyben számítunk a ti segítségetekre is. 

Programajánló

Bogármise Védőszentünk, Szent János apostol ünneplése (kb. egy hónappal az igazi János nap után, de remélhetően így többen tudunk részt venni a bogárvédőszent ünnepén), Budapest, Párbeszéd Háza – Pázmány terem 2020.01.26. 17.00

Közgyűlés 2020. február 1.
Bogár Lelki Nap 2020. március 28.
Országos Métabajnokság 2020. április 25. Budapest, Hajógyári-sziget
Táborelőkészítő nap 2020. június 6.

A 2020. évi Lelki Napok időpontjai, már most beírhatók a naptárba:
Június 27-július 4. Gyerek és Kamasz Lelki Napok
Július 11-19. Ifi Lelki Napok
Július 22-26. Közösségerősítő Lelki Napok
Július 22-26. Családos Lelki Napok, Miskolc 1. turnus
Július 26-30. Családos Lelki Napok, Miskolc 2. turnus

Jelentkezési lap várhatóan májustól lesz elérhető a honlapon: www.szentjanosbogar.hu (az aláírt lap postai beérkezési sorrendje számít!)

Rajzás 2020. szeptember 19. Budapest

Klubokhoz csatlakozás
A Szentjánosbogár Közösség főbb alappillérei közé tartoznak a helyi kisközösségek, úgynevezett klubok. Ez nem másról szól, mint hogy adott korosztályú gyerekek vagy fiatalok hétről hétre összegyűlnek és a tábori kiscsoportos témázáshoz hasonlóan játszanak, beszélgetnek, imádkoznak. A hétköznapokban is keresik, és együtt megtalálják azt a fényt, azt a világítást, amit a nyáron a Lelki Napok alatt. Korosztálytól függően a csapatot egy vezetőpáros, vagy nagyobbaknál önmaguk közül egy koordinátor vezeti. Az ország különböző településein vannak jelen, és a felmerülő igényeknek megfelelően indulnak ott, ahol lehetséges, és ahol elegendő számú jelentkező jön össze. Jelentkezni itt: http://szentjanosbogar.hu/klubok lehet.

Adatvédelem
Itt olvashatjátok az adatvédelmi nyilatkozatunkat. Ahogy eddig is bármikor, ezután is szabadon le tudtok iratkozni a hírlevélről, lásd az alján. Örülünk, ha mégis velünk maradtok :)

A Szentjánosbogár Közösség nevében Nektek és Családjaitoknak áldott karácsonyt és békés, bogaras új esztendőt kívánunk!
 

Zólyomi Kata, koordinátor és Kisdi Benedek, klub koordinátor

(Fotó: pixabay.com)

✦Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület ✦
Székhely: 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
✦T: 1/266 1336
✦Mobil: 30/743 5860 és 30/4310143 ✦ szentjanosbogariroda@gmail.comwww.szentjanosbogar.hu

✦CIB bank: 11100104-18689156-35000008 ✦Adószám: 18689156-1-42✦

Facebook
Website
Instagram
YouTube






This email was sent to <<Email Address>>
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
Szentjánosbogár KHE · Horánszky utca 20 · Budapest, Bu 1085 · Hungary

Email Marketing Powered by Mailchimp