Copy
2021.

Kedves Szentjánosbogár!
December végén ismét ebben a formában fordulunk hozzád, hogy beszámoljunk az év eseményeiről, jövő évi terveinkről, és egyúttal kérjük és megköszönjük támogatásod ezek megvalósításában.

Annak ellenére, hogy ez az év is sok kihívást tartogatott, a járvány miatt új megoldásokat kellett kitalálni, bőven akadtak benne örömre okot adó események, hírek.

2021-ben is mennyi jó hír!

Lelki Napjaink 
melyeket újra sikerült megszervezni, bár a szállásadás számunkra fontos momentuma idén nagyon háttérbe szorult és napközis formában tudtunk találozni, mégis nagy öröm ez nekünk, hogy sikerült! Köszönjük a szervezőknek, vezetőknek és résztvevőknek is!
Itt olvashattok róluk bővebben.

Évközi programjaink
2021-ben megünnepeltük Atitiszit, Szabolcsot és a közösséget, akik mind kerek születésnapot ültek. :)

A tavaszi programokat a közgyűlést és a táborelőkészítő napokat sajnos még online tartottuk, de szerencsére nyáron és ősszel már személyes találkozásokra is vol mód.

A rajzás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus családi napján belül valósult meg, sokan tudtunk együtt lenni a Margitszigeten. 
A vezetőképzőt sikeresen lezártuk és ősszel újat indítottunk; idén végül 1 alkalommal szolgáltunk iskolai 2 napos lelkigyakorlaton összesen 20 fiatalt; Bogármiséket, vezetői lelki napot, Városjátékot, Métabajnokságot és Irzent szerveztünk. A bált sajnos le kellett mondanunk, de már nagyon várjuk, hogy mikor valósulhat meg.

Emellett a klubélet is tovább virágzik a nehézségek ellenére, sok összefonódással, egyéni kezdeményezésekkel, szervezésekkel, lelkigyakorlatokkal, online és amikor lehetett személyes találkozással telt az év. Nagy örömünkre az idei évben is alakult öt új klub ősszel! :)

Szerveztetek korcsolyázást, Among us versenyt, gondolkodtok a Bogár jelenén és jövőjén és elindult a Bogár Horizont is, eddig egy alkalom valósult meg, ahol Blackenstein Miklós atya mesélt nekünk az elfogadásról.
Lelkiség
2018. szeptemberétől Koronkai Zoltán lett a Szentjánosbogár közösség lelki vezetője, a spiri teammel kiegészülve szervezi a lelki programokat, lelkigyakorlatokat a közösségnek.

Tavasszal imahálót szerveztünk és együtt imádkoztunk a betegeinkért 7.30-kor és 19.30-kor.

Készülvén a Bogár 30-ra "Szeretetrobbanás a Bogárban – avagy 30 nap lelki megújulás"-t szerveztünk az Inigo csapat segítségével az instagramon és a facebookon megosztott sztorikban, kis gyakorlatokkal, zenével. Itt eléritek, ha lemaradtatok volna.

A nyári Közösségerősítő Lelki Napok egyik gyümölcseként elindult a havonta 2. szerdákon megrendezett Bogár Imaest a Párbeszéd Házában. Csatlakozz te is, ha eddig nem tetted, a következő alkalom: január 12. 18.00 
Bogár30 - Jubileum
A már említett 30 napos készület mellett Dunakeszin volt egy ünnepi mise az elindulás emlékére. Szuper videósorozat is készült, amit itt tudtok megnézni.

Emellett hálat adtunk a 30 évünkért a nyári táborokban és ősszel a haladó misén és találkozáson is.

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki részt vállalt az ünneplésből és azoknak, akik már 30 (vagy akár csak 1) éve tagjai a közösségnek és résztvevői,  éltetik, táplálják, működtetik!
Új munkatárs - Demjén Dorci
Novemberben elköszöntünk Bencétől, aki 5 és fél év után váltott és a szakmájában helyezkedett el. Köszönjük munkáját! :)

Az utódja pedig januártól 30 órában Dorci lesz, aki ezt a pár sort írta magáról bemutatkozásként: 

Sziasztok!
Dorci vagyok a 7.klub tagja, 2 éve bogár. Nagyon várom a közös munkát veletek A jezsuita gimibe jártam úgyhogy már kiskorom óta fontos számomra a közösség és hogy közösen megéljük a hitünket:)
A Casablanca az egyik kedvenc filmem úgyhogy csak azzal zárnám, hogy “This is the beginning of a beautiful friendship”

Elnökség és iroda
Új elnöke lett az egyesületnek, változott az elnökség összetétele is, továbbra is fontosnak tartjuk, hogy belelássatok a működésbe, követhessétek, milyen projektek futnak, erre hivatottak az elnöki levelek, az irodai- és elnökségi betekintő is. Reméljük, hogy segítenek képbe kerülni!

A visszajelzéseitek mindig nagyon fontosak számunkra, ö
sszeállítottunk egy rövid kérdőívet az irodai ügyintézésekkel kapcsolatban. A válaszokat Domi látja, és összesítve továbbítja majd az iroda felé.

Formáljuk a megjelenésünket is, hála a Canva és Linktree alkalmazásoknak, amik könnyítik a munkánkat.
Új termékeink
Készült idén több újdonság (bőr métalabda, vászontáska, napszemüveg, maszk), ha még nem találkoztál velük, itt meglesheted.

Elfogytak a métaütők, érkeznek az újak, de sajnos az alapanyag drágulása miatt emelnünk kellett az árát is.
Szentjánosbogár az Instán!
A 2017 tavaszán elindult a Bogár Instagram oldala továbbra is dübörög. Kövess minket, hogy képben legyél az aktualitásokkal! Csatlakozz a 750 követőnk mellé :)  #szentjánosbogár #bogárinsta

Hálásan köszönjük!

Adó 1%
Idén rekormagas összeget ajánlottatok fel nekünk: 1.911.347 Ft érkezett 340 felajánlótól a 2020. évi adó jóváírásokból. Köszönjük a kampányban résztvevőknek és hálásan köszönjük, hogy minket választottatok és másokat is bátorítottatok erre!
Adok, mert kaptam! – Légy te is rendszeres támogatónk!
Hálásan köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott a felhívásunkhoz és hosszabb, rövidebb távon rendszeres adományozónkká vált! A segítségetekkel sikerült növelni az anyagi stabilitást, csökkenteni a tavaly elmaradt táborok, programok következtében keletkezett kiesést, megteremteni a tavalyi veszteséges év után a jövő nyári Lelki Napok szervezésének feltételeit!

Ha tudsz, csatlakozz te is! Segíthetsz abban, hogy 2022-ben is legyenek Lelki Napok, programok. Részletek a csatlakozásról.
Idén több egyedi kezdeményezés, gyűjtés is volt 

Tavasszal irodai laptopra (HP 245) és okostelefonra (Pixel 4, decemberi beszerzés) adtatok össze 270.000 Ft-ot

Két születésnapi gyűjtéssel pedig közel 150.000 Ft-ot ajánlottatok fel táboroztatás segítésére azoknak, akik nem tudják a díjat kifizetni.

Hálásan köszönjük!

Töretlenül előre!

2022-ben is azon leszünk, hogy legyenek Lelki napok, melybe szeretettel várjuk családjaitoknak, ismeretségi körötöknek fiataljait! Igyekszünk megtalálni a módot arra, hogy minél kevesebb hatással legyen a szervezésre a járványhelyzet alakulása, beépítjük az idei tapasztalatokat is. 

Amennyiben értéket látsz abban, hogy a fiatalok hitükben megerősödve, világítva kerülnek vissza a plébániáikra, kínáld fel a bogártáborok lehetőségét a helyi hitoktatóknak, hogy még több hittanos ismerhesse meg pedagógiánkat, programjainkat. 

Programajánló

Tervezett időpontok:
(A járványhelyzet alakulása miatt lehet benne változás...)

Családos online bogármise január 8. 10.00
Bogármise Védőszentünk, Szent János apostol ünneplése (kb. egy hónappal az igazi János nap után, de remélhetően így többen tudunk részt venni a bogárvédőszent ünnepén), 01.29. 17.00
Közgyűlés január 29. vagy ha nem lehet akkor még személyes, február 19.
Országos Métabajnokság április 30.
Táborelőkészítő nap június 4.

Lelki Napok 2022
Gyerek- Kamasz Lelki Napok: vezetőknek június 25-július 2. résztvevőknek június 26-július 1.
Ifjúsági Lelki Napok: június 25(26)-július (1)2.
Közösségerősítő Lelki Napok:
július 20-24.
Családos Lelki Napok: július 30 - augusztus 3. illetve augusztus 3-7.

Jelentkezési lap várhatóan májustól lesz elérhető a honlapon: www.szentjanosbogar.hu (az aláírt lap postai beérkezési sorrendje számít!)

Ajánlom figyelmetekbe az alábbi naptárat, itt mindig megtaláljátok a friss infókat és időpontokat! 

A Szentjánosbogár Közösség nevében Nektek és Családjaitoknak áldott karácsonyt és békés, bogaras új esztendőt kívánunk!

Domi és Kata

✦ Szentjánosbogár Közhasznú Egyesület ✦
✦ 
Székhely: 1085 Budapest, Horánszky u. 20. ✦
✦ T: 1/266 1336
✦Mobil: 30/743 5860 és 30/4310143 ✦ ✦ iroda@szentjanosbogar.hu ✦ 
www.szentjanosbogar.hu 

✦ CIB bank: 11100104-18689156-35000008 ✦Adószám: 18689156-1-42 ✦

Facebook
Website
Instagram
YouTube






This email was sent to <<Email Address>>
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
Szentjánosbogár KHE · Horánszky utca 20 · Budapest, Bu 1085 · Hungary

Email Marketing Powered by Mailchimp